Heart4kidsadvocacyforum's Blog

A gyerekek a legnagyobb ajándék az emberiség számára.

Ma megosztok egy részletet a könyvem  tizedik fejezetéből: “A szülőség ajándékának elfogadása: Hogyan hozzunk létre szeretetteljes kapcsolatot gyermekeinkkel”.

Elérhető: Amazon és Barnes and Noble, valamint Xlibris.

Ez csak egy ízelítő a fejezetből!

Tizedik fejezet

“Példamutatás”

Játéktészta készítése Leilanival az óvodában

Hány nagynéni kapja meg unokahúgát az óvodai osztályában?

És most még mindig játszótésztát készítek unokahúgomnak és unokaöcséimnek>

“Az óvodatanítás volt és ma is a legnagyobb szenvedélyem.  Remélem, hogy bebizonyítottam a lányomnak, hogy nemcsak minden lehetőségem eléréséért dolgoztam, hanem azért is, hogy válaszoltam a “sorshívásomra”. “Fontos, hogy példát mutassunk gyermekeinknek

Tudom, hogy

Rájöttem, hogy felelősségem van, hogy minden legyek, ami lehetek, így tudni fogod, hogy elvárom tőled is, hogy ugyanezt tedd.

Idézetek: Bertrand Russell egyszer azt mondta: “Az igazán kielégítő boldogságot képességeink legteljesebb gyakorlása és a világ legteljesebb felismerése kíséri, amelyben élünk.” Goethe egyszer azt mondta: “Bárhová fordul az ember, bármit is vállal az ember, mindig visszatér arra az útra, amelyet a természet kijelölt számára.” Anne Frank egyszer azt mondta: “A szülők csak jó tanácsokat tudnak adni, vagy a helyes útra terelni őket, de az ember jellemének végső kialakítása a saját kezükben van.”

Kérdés:

Hogyan mutassam meg gyermekemnek, hogy úgy érzem, méltó vagyok a legjobbra, amit az élet kínál, hogy szeretem és tisztelem magam, hogy képes vagyok korlátlan lehetőségeket manifesztálni az életemben, és ezért ugyanezt várom el tőlük is?

Nos, azt hiszem, a válasz erre a kérdésre abban rejlik, hogy miért írom ezt a könyvet.  Évek óta ígértem és kértek, hogy írjak arról, amiért szenvedélyes vagyok a “gyerekekért”.  A nővéremmel, Pattival számos beszélgetést folytattunk arról, hogy átvegyük az életünk irányítását, és kilépjünk a hitből, hogy válaszoljunk a “sorshívásunkra”.  A családunkban mindenki követte szüleink útját, hogy másokat szolgáljunk.  Hárman az oktatásban dolgozunk, egyikünk pedig a nemzeti és nemzetközi egészségügyben dolgozik.  Az egész azon múlik, hogy megpróbáljuk átalakítani mások életét, hogy biztosítsuk számukra a teljes és értelmes élethez való hozzáférést.  Szülőként mindannyiunknak áldozatnak kellett tennünk, de végső soron úgy tűnik, hogy a Nagy Szellem mindig módot talál arra, hogy betartsa nekünk tett ígéretét.  A Nagy Szellem azért küld minket ide, hogy beteljesítsük a célunkat, és nem hagyjuk el ezt a birodalmat, amíg a munkánk be nem fejeződik.  Tehát előre kell lépnünk az életünkben, és szándékosan kell keresnünk a módját és a lehetőségeket, hogy mindent megtegyünk, amit csak tudunk.  

A nővéremmel, Pattival az a benyomásunk, hogy a gyermekeink arra várnak, hogy lássuk, meddig fogjuk nyújtani magunkat.  Látták, hogy sikeresek vagyunk szakmai törekvéseinkben, de nagyon régóta nem látták, hogy kiléptünk a dobozból, és valami szokatlant próbáltunk ki.  Régebben a legfantasztikusabb ötleteket álmodtuk meg, és néhányat megpróbáltunk megvalósítani.  Valahogy eltereljük a figyelmünket azzal, hogy hagyjuk, hogy a munkánk átvegye az irányítást.  Most már megértem, hogy ez valóban ürügy a kudarc elkerülésére.  Ó, istenem, ez a hithiány tényleg belőlem jött?  Hogyan támogathatom gyermekem álmait és sorshívását, ha nem hiszek és nem valósítom meg a sajátomat?  Hogyan várhatom el a gyermekemtől, hogy magabiztos és kalandvágyó legyen, ha nem próbálok ki új és más dolgokat? Patti azt mondta, hogy túl kényelmesen érezzük magunkat, és nem akarunk kockáztatni a valószínűleg hamis biztonságérzetünkkel.  Azt állítom, hogy egyszerre több dolgot is megtehetünk.  A kulcs ismét az egyensúly.  Fontossági sorrendbe kell állítanod a szándékaidat.  Perspektívába kell helyezni a munkáját vagy a “munkáját”.  Áldott vagyok, nem azért, mert különösebben szeretem a “munkámat”, hanem azért, mert tudom, hogy pontosan azt teszem, amit a “Nagy Szellem” akar tőlem a “sorshívásom” szempontjából.  Azt is tudom, hogy arra vagyok hivatva, hogy többet tegyek, mint amit csinálok.  Van egy bibliai kifejezés: “Azoknak, akiket sokat adtak, sokat várnak.”  Nem akarom, hogy a gyermekem az úgynevezett “túlteljesítők” közé tartozzon. Csak azt akarom, hogy az legyen, akinek tervezték, és hozzájáruljon ahhoz, amire hivatott a világban.

Úgy tűnik, hogy ha a szándék szent terében élünk, új dolgokat fedezünk fel önmagunkról és ajándékainkról.  Dönthetünk úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezeket az ajándékokat, vagy dönthetünk úgy, hogy tőkét kovácsolunk belőlük.  Gyermekeinknek szükségük van arra, hogy példát mutassunk a kihívás pillanatainak megragadásában, és zsenialitásunk és kreativitásunk kifejezésének lehetőségévé alakítsuk őket.  Mozgásba hoztuk a kereket.  Magasra tesszük a lécet, hogy mit lehet kemény munkával és elszántsággal megtenni.  Tanúi kell lenniük annak, hogy lelkesedéssel és energiával éljük az életünket.  Ez nem azt jelenti, hogy minden csúcs és mélypont nélküli fantáziavilágban élünk, de azt jelenti, hogy megragadhatjuk a lehetőségeket, hogy kihívást jelentsünk magunknak, és versenyezzünk önmagunkkal, hogy bebizonyítsuk magunknak, hogy “élünk” és teljes életet élünk!

Tizedik fejezet Elmélkedés

Gyakorlat: Írd le azokat a dolgokat az életedben, amelyek visszatarthatnak attól, hogy az legyél, amire lehetőséged van. Írd le, mit tehetsz annak érdekében, hogy kirakd azoknak a dolgoknak a holt súlyát, amelyek visszatartanak a teljes potenciálodtól.

Dolgok, amelyek visszatartanak:	A holtsúly kirakodásának módjai:

Csak egy ízelítő!